Közpolitikai műhelybeszélgetések az MTA TK Jogtudományi Intézetében





Beszélgetéssorozat Közpolitikák és jogi környezetük címmel.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában, tanszékünk oktatójának közreműködésével műhelybeszélgetés-sorozat zajlik, amelyben az egyes közpolitikai területeket, azok helyzetét tekintik át a téma vezető szakértői, illetve a szakterületen dolgozó gyakorló  közigazgatási vezetők. 

A beszélgetésekre minden második kedden, 10-12 óra között kerül sor a Politikatudományi Intézet tárgyalójában (Bp. I. ker, Országház u. 30)  Hallgatóink részt vehetnek a rendezvényen, akár az őket érdeklő témában, akár több beszélgetésen is. (A részvétel ingyenes, külön meghívó nélkül lehetséges, a portán jelezve, hogy honnan jöttek és, hogy mely programon kívánnak részt venni.)

A részletes program megtalálható az MTA JTI honlapján.

Copyright © 2013 | Kapcsolat | Impresszum